Mentés

Hogyan alkalmazhatóak a pakolások gyógyításra?

826
HOZZÁSZÓLÁS:

A hideg vizes, nedves lepedőbe való pakolás szintén gyakran alkalmazott gyógymód. Van egész és félpakolás, ez utóbbi a hónaljtól a térdig ér. E célra durva vászonlepedőt használnak, és fontos, hogy ne legyen rajta ránc, azaz a lepedő lehetőleg légmentesen zárja a testet.pakolaa

Száraz pakolás esetében a beteg meztelen testét száraz lepedőbe csavarják, főleg izzadás céljából. Ilyen pakolásnál gyakran a beteg szervre, mint has, derék stb. melegítő párnát is alkalmaznak. Ez az eljárás izzasztásul szolgálhat.

A mellborítás a hónaljtól a csípőig ér. Keresztkötéseknél a vállon keresztül vethetik a lepedőt. Gyakran az úgynevezett sálat használják, ami háromszögletű kendő, melynek két hosszabb csücske elöl a mellre kerül, rövidebb csücske hátul a vállra lóg le. Ezt fejfájások, vértódulások, hörghurut és gégebántalmak esetében használják.

Mentés

A nyak- vagy törzspakolás három részből áll: először jön a nedves, e fölé a száraz vászon, ami mindenütt a nedveset borítja, nehogy meghűlés jöhessen létre. Majd e fölött gyapjútakaróba burkolják a beteget.

E célból tehát a pakolóágyra először a gyapjútakarót terítik, erre rá a száraz lepedőt, majd belül a benedvesített, kicsavart lepedőt. A pakolásnál mindenkor ügyelnek arra, hogy a lábak melegek legyenek.

Pakolásban a betegnek mindig nyugodtan kell feküdni, sem olvasni; sem beszélgetni nem tanácsos, esetleg a beteg el is aludhat. A pakolásban felmelegszik, és a levételét mindenkor gyorsan kell eszközölni, utána hideg lemosást sohasem szabad alkalmazni.

826
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

Mentés

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Friss HOZZÁSZÓLÁSOK

134
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát? [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]

 

Mentés